top of page
2025.05.27. Kata1738 (1).jpg

Kinek tudok segíteni?

TEHETEK

Mediátorként abban tudok segíteni, hogy a felek rálássanak egymásra és önmagukra. Ugyanazt a konfliktust mindenki a saját nézőpontján, saját szűrőjén keresztül érzékeli. Nem az a legfontosabb, hogy én értsem meg legjobban a helyzetet, hanem az, hogy Önök kerülhessenek közelebb saját magukhoz és egymáshoz. A valódi előrelépést az hozza, ha nemcsak meghallgatják, hanem meghallják, meg is értik a másikat a megértés azonban nem feltétlenül jelent egyetértést.

 

Gyakran előfordul, hogy egy feszült helyzetben beszűkül a tudatunk: az ember úgy érzi, csak fekete és fehér létezik, mint ahogyan „a háta közepére sem lát rá egyedül”. Csak ha megfordul és tükörbe néz. Mediátorként abban támogatom, hogy kiléphessenek ebből a beszűkült állapotból. Segítsek olyan ajtókat kitárni, mely által új szempontokat, új lehetőségeket tudnak meglátni és megtalálni. 

Feladatom, hogy a folyamatot minden résztvevő számára biztonságos mederben tartsam, segítsek a merev álláspontokon túllépni, és a felszíni érdekek helyett a valódi igényekről, szükségletekről szóló párbeszédet elősegíteni. Így juthatnak el a közös cél megtalálásához, amelyet igény szerint írásban is rögzíthetnek. Egy jó megoldás és a végén született megállapodás mindig a bizalmon, a biztonságon és a kölcsönösségen alapul.

Beszéljük meg

elakadt? támaszra,
támogatásra van szüksége?

2025.05.27. Kata2035.jpg
Mediációs területek
bottom of page